blog banner

MUNKA

Magyarországon az egyik első volt, aki GMK-t (Gazdasági Munkaközösség) hozott létre másokkal együtt 1982-ben Szolnokon INNOVA GMK néven, ami akkoriban forradalmi újdonságnak számított. Még a német STERN magazin is beszámolt róluk anno (a Szolnoki Néplapban is megjelent egy cikk, lásd fenti kép)

Ő tervezte a szolnoki HOLT-TISZA kajak-kenu pályájának céltornyát, ami a település egyik ismert építménye.

A Martfűi Sörgyár tároló silói számára egy speciális, “esernyőszerűen” kinyitható álványszerkezetet tervezett a hegesztések belső vizsgálatához, ami az országban akkoriban egyedülálló megoldás volt. Ugyancsak nevéhez fűződik egy újrahasznosított papírral működő présgép kifejlesztése, ami környezetbarát módon papír ültetőpoharakat gyártott növénykertészetek számára, de a nyomóforma cseréjével papír tojástartókat is lehetett gyártani vele újrahasznosított alapanyagból. Ez szintén egyedülálló szerkezet volt akkoriban. Emellett több speciális mezőgazdasági betakarítógépet is tervezett. Egyik szakterülete a szennyvíztisztítás volt.

Sajnos korai munkáiról (70-es és 80-as évek) nincsen részletes lista, de későbbi kiemelt projektjei – a teljesség igénye nélkül – a következők:

  • Szolnok, VCSM. vízóra hitelesítő pad
  • KEVITERV, szennyvíztelepek gépészete
  • Szolnok, MEZŐGÉP RT. hegesztőcsarnok I.-II.ütem ( technológia, sűrített levegő, szellőzés )
  • Szolnok, MEZŐGÉP RT. festőműhely sűrített levegő
  • TISZALIFT KFT. budapesti és kecskeméti lakóépületek liftakna és tartószerkezete
  • ALEX KFT. szállítószalag garat
  • TISZATERV KFT. kutastanyai öntözőtelepek gépészete
  • TISZATERV KFT. drénvízátemelő gépészete
  • ÁVM KFT. gépirács és présgép terve
  • Kunmadaras, szennyvíztisztító telep rekonstrukciója
  • KEVITERV KFT. gravitációs utószűrő terve
  • KÖTIVÍZIG, szivattyútelepek rekonstrukciója
  • DALMAND RT. öntözés fejlesztési terv gépészete
  • TISZATERV KFT. vízkivételi mű gépészete
  • HATVAN város szennyvízvezeték, átemelők gépészete
  • HEVES-ALATKACSÁRDA kisvízmű gépészete
  • MARTFŰ, sörgyári tartály belső heg.varratvizsgáló szétnyitható mozgó állvány terve
  • MEZŐGÉP RT. gépészeti fejlesztés
  • Mobil fejőállások terve
  • TISZALIFT KFT. hidraulikus liftfülkék tervei ( 3 db )
  • Zagyvarékas, tollüzem pneumatikus tollszállító vezeték terve
  • TISZATERV KFT. mezőtúri belvízmentesítő szivattyútelep terve
  • Zagyvarékas, tollmosó berendezés terve
  • KEVITERV KFT. krómiszap víztelenítő gépház gépészete
  • TISZATERV KFT. traktoros hajtású szivattyúállás terve
  • ÁVM KFT. iszapsűrítő terve
  • ÁVM KFT. dobszűrő család terve
  • KARCAG, szennyvíztisztító telep gépészete
  • DALMAND, fejőház gépészeti terve
  • Szolnok, Papírgyár, szennyvízátemelő és légvezeték terve
  • KLÁRAFALVA, tollüzem szennyvíztisztító gépészete
  • SKORPIÓ – 80 ( 80 t/óra ) terményrakodógép prototípusa és módosítása gyártáshoz
  • ALSÓLEPERD, fejőház átalakítás, fejőállások
  • Tollmosó berendezés 2.
  • ROMÁNIA, szenyvíztisztító telep gépészete
  • KISKÖRE, szennyvíztisztító telep gépészete
  • MEZŐCSÁT, szennyvíztisztító telep gépészete
  • FORRÓ és vidéke szennyvíztisztító telep gépészete
  • MEZŐKOVÁCSHÁZA, szennyvíztisztító telep gépészete
  • MAKÓ, szennyvíztisztító telep gépészete
  • PÉCSVÁRAD, szennyvíztisztító telep gépészete
  • MONOR, szennyvíztisztító telep gépészete
  • DIÓSJENŐ, szennyvíztisztító telep gépészete
  • BUDAKESZI, szennyvíztisztító telep gépészet
  • TISZAFÜRED, szennyvíztisztító telep gépészete
  • CSONGRÁD, szennyvíztisztító telep gépészete
  • MEZŐKÖVESD, szennyvíztisztító telep gépészete
  • MEZŐBERÉNY, szennyvíztelep homokfogó, kotróhíd
  • OROSZLÁNY, szennyvíztelep homokfogó, kotróhíd
  • NÁDUDVAR, szennyvíztelep utóülepítő kotróhíd
  • KISUNMAJSA, szennyvíztelep ülepítő-kotróhíd
  • HAJDÚSZOBOSZLÓ, szennyvíztelep gépészeti terve
  • KENÉZLŐ, szennyvíztelep kotróhíd
  • HAJDÚNÁNÁS, szennyvíztelep homokfogó
  • NÁDUDVAR, szennyvíztelep gépészeti terve
  • TÖRÖKBÁLINT, szennyvíztelep gépészeti terve
  • IBRÁNY, szennyvíztelep gépészete
  • PILIS, szennyvíztelep gépészete
  • KÉTPÓ, terményszárító és tisztító telep
  • SZOLNOK, Újszászi úti átrakó állomás technológiai terve
  • DUNAVARSÁNY, Ipari park vízműtelep technológiai terve
  • JÁSZLADÁNY, szennyvíztisztító telep gépészeti tervei
  • JÁSZAPÁTI, szennyvíztisztító telep egyesített műtárgy terve
  • KARÁCSOND, Postaépület csavarorsós személyemelő telepítés
  • SZOLNOK, Papírgyár, vaskiválasztó gépészeti terve
  • SZOLNOK, Papírgyár, hidrocarb. terve
  • JÁSZAPÁTI-TISZAGYENDA szennyvíztelep gépészete
  • AGROLEHEL Kft. szarvasmarha telep trágyakezelés gépészet
  • ALEX Kft. szállítószalag kiviteli terve
  • SZABADEGYHÁZA, magtisztító telepítés megvalósulási terve
  • ALEX Kft. mobil vagonrakodógép kiviteli terve