SZÜLŐK
DRÁVAI (DRÁVUCZ) GYULA (1916-1983)
FEHÉR ANNA (1919-2005)
DRÁVAI (DRÁVUCZ) GYULA közlekedési balesetben hunyt el 1983-ban. A Szolnoki MÁV birkozójaként számos bajnokságot, vidéki versenyt és vándordíjat nyert. 1935-ben és 1936-ban országos ifjúsági kötöttfogású bajnoki címet szerzett. 1937-ben és 1939-ben pedig felnõtt országos magyar bajnok volt birkózásban. Többször volt országos bajnok csapattal is. A háború után munkatáborba vitték volna, de a szolnoki vasúti hídnál, a Zagyva-folyó felett, sikerült a vagonról leugrania, így megmenekült.

FEHÉR ANNA a Kassai úti Általános Iskola, a Mátyás Király úti Általános Iskola és a Gépipari Technikum konyháin dolgozott Szolnokon, később egy ideig a Tisza Szállóban is.

ISKOLÁK
1950 – 1958
KASSAI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA (Szolnok)
osztálykép (felső sor, jobbról a harmadik)
1958 – 1962
GÉPIPARI TECHNIKUM (Szolnok)


Tornászként elsôsorban gyûrûn ért el kiemelkedô eredményeket a középiskolai versenyeken (kép: Gépipari tornaterme)
1963 – 1968
GÖDÖLLŐI AGRÁRTUDOMÁNYI EGYETEM (GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR)
Itt szerzett diplomát, később pedig másod diplomát. 1979-ben ugyancsak ebben az intézményben DOKTORI címet kapott.

doktori oklevél átvétele, Gödöllő, 1979
50 éves jubileumi arany diploma átvétele, Gödöllő, 2018

MUNKA
Magyarországon az egyik első volt, aki GMK-t (Gazdasági Munkaközösség) hozott létre másokkal együtt 1982-ben Szolnokon INNOVA GMK néven, ami akkoriban forradalmi újdonságnak számított. Még a német STERN magazin is beszámolt róluk anno (a Szolnoki Néplapban is megjelent egy cikk, lásd fenti kép)

Ő tervezte a szolnoki HOLT-TISZA kajak-kenu pályájának céltornyát, ami a település egyik ismert építménye.
A Martfűi Sörgyár tároló silói számára egy speciális, “esernyőszerűen” kinyitható álványszerkezetet tervezett a hegesztések belső vizsgálatához, ami az országban akkoriban egyedülálló megoldás volt. Ugyancsak nevéhez fűződik egy újrahasznosított papírral működő présgép kifejlesztése, ami környezetbarát módon papír ültetőpoharakat gyártott növénykertészetek számára, de a nyomóforma cseréjével papír tojástartókat is lehetett gyártani vele újrahasznosított alapanyagból. Ez szintén egyedülálló szerkezet volt akkoriban. Emellett több speciális mezőgazdasági betakarítógépet is tervezett. Egyik szakterülete a szennyvíztisztítás volt.
Sajnos korai munkáiról (70-es és 80-as évek) nincsen részletes lista, de későbbi kiemelt projektjei – a teljesség igénye nélkül – a következők:
- Szolnok, VCSM. vízóra hitelesítő pad
- KEVITERV, szennyvíztelepek gépészete
- Szolnok, MEZŐGÉP RT. hegesztőcsarnok I.-II.ütem ( technológia, sűrített levegő, szellőzés )
- Szolnok, MEZŐGÉP RT. festőműhely sűrített levegő
- TISZALIFT KFT. budapesti és kecskeméti lakóépületek liftakna és tartószerkezete
- ALEX KFT. szállítószalag garat
- TISZATERV KFT. kutastanyai öntözőtelepek gépészete
- TISZATERV KFT. drénvízátemelő gépészete
- ÁVM KFT. gépirács és présgép terve
- Kunmadaras, szennyvíztisztító telep rekonstrukciója
- KEVITERV KFT. gravitációs utószűrő terve
- KÖTIVÍZIG, szivattyútelepek rekonstrukciója
- DALMAND RT. öntözés fejlesztési terv gépészete
- TISZATERV KFT. vízkivételi mű gépészete
- HATVAN város szennyvízvezeték, átemelők gépészete
- HEVES-ALATKACSÁRDA kisvízmű gépészete
- MARTFŰ, sörgyári tartály belső heg.varratvizsgáló szétnyitható mozgó állvány terve
- MEZŐGÉP RT. gépészeti fejlesztés
- Mobil fejőállások terve
- TISZALIFT KFT. hidraulikus liftfülkék tervei ( 3 db )
- Zagyvarékas, tollüzem pneumatikus tollszállító vezeték terve
- TISZATERV KFT. mezőtúri belvízmentesítő szivattyútelep terve
- Zagyvarékas, tollmosó berendezés terve
- KEVITERV KFT. krómiszap víztelenítő gépház gépészete
- TISZATERV KFT. traktoros hajtású szivattyúállás terve
- ÁVM KFT. iszapsűrítő terve
- ÁVM KFT. dobszűrő család terve
- KARCAG, szennyvíztisztító telep gépészete
- DALMAND, fejőház gépészeti terve
- Szolnok, Papírgyár, szennyvízátemelő és légvezeték terve
- KLÁRAFALVA, tollüzem szennyvíztisztító gépészete
- SKORPIÓ – 80 ( 80 t/óra ) terményrakodógép prototípusa és módosítása gyártáshoz
- ALSÓLEPERD, fejőház átalakítás, fejőállások
- Tollmosó berendezés 2.
- ROMÁNIA, szenyvíztisztító telep gépészete
- KISKÖRE, szennyvíztisztító telep gépészete
- MEZŐCSÁT, szennyvíztisztító telep gépészete
- FORRÓ és vidéke szennyvíztisztító telep gépészete
- MEZŐKOVÁCSHÁZA, szennyvíztisztító telep gépészete
- MAKÓ, szennyvíztisztító telep gépészete
- PÉCSVÁRAD, szennyvíztisztító telep gépészete
- MONOR, szennyvíztisztító telep gépészete
- DIÓSJENŐ, szennyvíztisztító telep gépészete
- BUDAKESZI, szennyvíztisztító telep gépészet
- TISZAFÜRED, szennyvíztisztító telep gépészete
- CSONGRÁD, szennyvíztisztító telep gépészete
- MEZŐKÖVESD, szennyvíztisztító telep gépészete
- MEZŐBERÉNY, szennyvíztelep homokfogó, kotróhíd
- OROSZLÁNY, szennyvíztelep homokfogó, kotróhíd
- NÁDUDVAR, szennyvíztelep utóülepítő kotróhíd
- KISUNMAJSA, szennyvíztelep ülepítő-kotróhíd
- HAJDÚSZOBOSZLÓ, szennyvíztelep gépészeti terve
- KENÉZLŐ, szennyvíztelep kotróhíd
- HAJDÚNÁNÁS, szennyvíztelep homokfogó
- NÁDUDVAR, szennyvíztelep gépészeti terve
- TÖRÖKBÁLINT, szennyvíztelep gépészeti terve
- IBRÁNY, szennyvíztelep gépészete
- PILIS, szennyvíztelep gépészete
- KÉTPÓ, terményszárító és tisztító telep
- SZOLNOK, Újszászi úti átrakó állomás technológiai terve
- DUNAVARSÁNY, Ipari park vízműtelep technológiai terve
- JÁSZLADÁNY, szennyvíztisztító telep gépészeti tervei
- JÁSZAPÁTI, szennyvíztisztító telep egyesített műtárgy terve
- KARÁCSOND, Postaépület csavarorsós személyemelő telepítés
- SZOLNOK, Papírgyár, vaskiválasztó gépészeti terve
- SZOLNOK, Papírgyár, hidrocarb. terve
- JÁSZAPÁTI-TISZAGYENDA szennyvíztelep gépészete
- AGROLEHEL Kft. szarvasmarha telep trágyakezelés gépészet
- ALEX Kft. szállítószalag kiviteli terve
- SZABADEGYHÁZA, magtisztító telepítés megvalósulási terve
- ALEX Kft. mobil vagonrakodógép kiviteli terve

SPORT
Szolnokon az elsők között volt, aki a WINDSURF sporttal foglalkozott. Az „ősidőkben”, a 80-as években másokkal együtt házilag maguk csinálták a szörfdeszkákat a Sarló utcai és a Nagy Imre krt-i garázssoron, üvegszál, műgyanta, hungarocell és teniszlabda felhasználásával. Elsôsorban a Kiskörei Víztározónál (ma Tisza-tó) Abádszalókon szörfözött.

FOTÓALBUM
1954
KASSAI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA (SZOLNOK)
osztálykép (alsó sor, jobbról a harmadik)
1958
KASSAI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA (SZOLNOK)
Ballagás (hátulról a harmadik, a rövidnadrágos elôtt)
1971
KATONASÁG / LESZERELÉS BOHÓCKODÁS (SZOLNOK)
1977
EGYETEM (GÖDÖLLŐ)
Doktori disszertáció kérelem
2014
70. SZÜLETÉSNAP (SZOLNOK)

















